- Itt akarsz hagyni?
Hát ez bukta.
- Reggelit indultam volna el csinálni. Ne haragudj, hogy felkeltettelek...
- Gyere ide! - nyújtotta felém a kezét.
Visszamásztam hozzá, átfordított a hátamra, fölém mászott és boldogan mosolygott le rám kipihent szemeivel.
- Soha életemben nem aludtam még ilyen jól! Köszönöm...
- Ugyan mit? - kérdeztem nevetve.
- Hogy szeretsz! Sosem mondtam még... De értékelem, hogy amióta az eszemet tudom, te mellettem vagy. Nagyon sokan megbántottak már... rengeteget kellett csalódnom emberekben. Életem legnehezebb időszakaimban is magam mellett tudhattalak. Pedig néha meg sem érdemeltelek... Későn jöttem rá mennyire sokat is jelentesz nekem és ezt nagyon sajnálom.
Nyomtam egy puszit az orrára és átöleltem.
- Jobb késő... De most éhen halok, szóval leszállnál rólam?
- Szeretnéd?
Közelebb hajolt hozzám, ajkaink összeértek. Belemosolygott... Imádtam, mikor belemosolyog, annyira szexi volt. Beharapta alsó ajkaimat, közelebb húztam magamhoz. Talán most éreztem életemben először magam olyan biztonságban, mint még soha. Szerettem ezt a lányt, mindennél jobban.
- Azt akarom, hogy csak az enyém legyél. - húzódtam el. - Nem úgy mint a tulajdonom. De ezt így nem csinálhatjuk. Ezt remélem te is tudod...
- Tudom baba... De egyenlőre muszáj a szeretőmnek maradnod. Értem, hogy eleget vártál és nehéz így de kérlek, még egy kicsit tarts ki nekem jó?
Nyomott egy utolsó lágy csókot a számra, majd kimászott mellőlem. Egy melltartón és egy bugyin kívül semmi más nem volt rajta. Az ablak előtt állt, amin keresztül beszűrődött a napfelkelte fénye és hát, hogy is fejezhetném ki magam... egyszerűen gyönyörű volt. Minden vágyam és álmom itt állt előttem.
- Még mindig a fenekemet bámulod.
Zavarba jöttem. Néha már észre sem vettem, de igaza volt.
- Ami jó...
- Igen Ela, tudjuk! Veszek neked egy tükröt...
- Nézzek bele és beszélgessek el magammal. Igen Beverly, ezt hallgatom négy éve.
- Imádod ezt hallgatni. Most pedig, el kell szaladnom a boltba mert igazából semmi kaja nincs itthon. Szóval mindjárt jövök és te...
Visszadőlt rám éppen annyira, hogy a szája majdnem összeérjen az enyémmel.
- Addig ne menj sehová. - fejezte be suttogva.
Kirázott a hideg tőle. Végignéztem ahogy felveszi harmincnyolcas Ohio pólóját és a sötétkék rövidnadrágját, nyom egy utolsó puszit a számra és már kint is van az ajtón.
Egy óra után hívtam Beverlyt, de nem vette fel és még sehol nem volt. A hasam korogni kezdett, iszonyatosan éhes voltam, így kimentem a konyhába keresni valamit, ami ehető. A hűtőben még találtam három darab tojást, a fölötte lévő szekrényben pedig kenyeret. A jó öreg bundáskenyér... Feltörtem a tojást egy tálba, de már ez sem ment könnyen, ugyanis alig láttam valamit a fáradtságtól, héjastól bele, nem baj, jól van az úgy. Odatettem az olajat melegedni, szalvétát tettem egy tányérra, majd otthagytam mindent és bementem a szobába a telefonomért írni a lányoknak, hogy élnek e még.
- Jézusom Daniela, te hová mész?
- Ég a konyha, rohanj lefelé!
- Hogy mi?!
Bev visszarohant, azonban mire a konyhába ért, a szalvétának csak maradványai maradtak. Elzárta gyorsan a gázt és nekidőlt az asztalnak. Én ott álltam az ajtóban megszeppenve, szorongatva a tányéromat. Végül nevetésben tört ki.
- Én hősöm.
Odasétált hozzám és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Akkor nem is haragszol? - kérdeztem szomorúan.
- Miért haragudnék? Te mentetted a menthetőt. Nem baj ha leég a ház, te kint ülsz a ház előtt és falod a kenyeredet. Mondtam már mennyire szeretlek?
Aztán már én is nevetni kezdtem. Visszagondolva tényleg vicces lett volna, de hát abban a pillanatban nem éppen a nevetés volt az első gondolatom. A beszélgetést kopogás szakította félbe. Odamentem az ajtóhoz, kinyitottam és szerencsémre kiket találtam magam előtt?
- Jöttünk reggelizni! - kiáltott Elizabeth.
Mielőtt barmit szólhattam volna, már bent is voltak a lakásban.
- Neked is szia Beth... Charlotte! - öleltem át. - Jobban vagy?
- De hiszen csak a kislábujja tört el... Nekem agyrázkódásom volt.
- Látszanak következményei. Nem mondta a doki? - szólt vissza neki Char.
Beth csak gúnyosan kinyújtotta rá a nyelvét, majd bátran falatozni kezdte a reggelimet.
- Egyébként... - csamcsogta Beth. - Ti hogyhogy ketten együtt, egy lakásban?
Beverly és én egymásra néztünk.
- Hat öhm... Izé... - dadogtam.
- Aha, értem már. Mikor megyünk koszorúslány ruhát nézni? - kérdezte lelkesen.
- Nem házasodunk. - mondta határozottan Beverly.
- Még... - válaszoltam alig hallható hangon.
A kapucsengő hangjára lettem figyelmes. Odasiettem és felvettem.
- Igen? Beverly Marshall lakása.
- Daniela?
- Bella?
Hölgyeim és uraim, íme Izabella Marshall, Beverly kishúga. Két éves kora óta ismertem, ami azt jelentette, hogy öt éve. Imádtam ezt a kislányt, kiköpött Bev volt. A stílusa, ahogy beszélt, olyan volt, akár egy angyal. Részben... Barna göndör fürtjeivel és zöldes-barnás szemeivel, bármit el tudott érni. Akár a nővére.
- Beverly is ott van?
- Igen itt van. Gyere fel kiscsillag!
Kinyitottam neki az ajtót, pár perc után már fel is ért és a nyakamba ugrott.
- Csá Husi! - kiabálta.
Igen. Husi voltam. Kiskorában, mikor még nem igazán használta helyesen a szavakat, ezt a becenevet kaptam. Nem tudom honnan jött neki és azt sem, hogy miért, de nagyon aranyos volt. Bella és az én kapcsolatom mindig nagyon jó volt. Bármi történt, meg tudtuk beszélni, néha megvédtem Bevtől is, akárhányszor felmentem hozzájuk régebben, Bella mindig ott ült az ölemben. Nagyon szerettük egymást és ez a kötődés hála istennek, mai napig megmaradt.
- Szia csillagom! Hát te? - öleltem át szorosan.
- Anyáék itt vannak a boltban mellettünk. Átküldtek a nővéremhez, hogy nézzem meg él e még.
- Nagyon viccesek vagytok! Tizennyolc vagyok, nem három. Tudok vigyázni magamra. Egyébként nem akarsz megölelni?
Odrohant Beverlyhez is és öt is szorosan átölelte. Az ő kapcsolatuk is tökéletes volt. Bár néha Bev hagyta ordítani Bellát, de hát mit mondjak... Tinédzser volt. Egy tininek tér kell. De egyébként rengetegszer felkelt hozzá, odabújt, játszott vele, Bella volt a mindene. Egyszerűen imádták egymást.
- Nem maradhatok veletek? - kérdezte vidáman.
- Anyáékat megkérdezted?
- Nem... Úgy volt hogy ma a barátomhoz megyek.
- Hogy hova mész? - kérdeztük egyszerre.
- Te meg se szólalj Beverly! Te is így kezdted! - szólalt meg Beth.
- De én nem hét éves voltam!
- Tizenhárom... Nem sokkal jobb.
- Mit nyavajogtok? - szólt közbe Charlotte. - Tizenkilenc éves vagyok és az egyedüli élőlény akinek valaha sikerült odaszagolnia, az is a kutyám volt!
- Azért, mert te Sütivel mész szarni is! - mondta Beth.
- Elég! - kiabáltam. - Ennek semmi értelme. Egyébként... Ti mit kerestek itt azon kívül, hogy megetted a reggelimet? - fordultam Elizabeth felé.
- El akartunk hívni titeket plázázni. Kelleni fog pár cucc az egyetemre. Gondoltuk eljösztök velünk.
- Természetesen!
Egy fél óra múlva már el is készültünk és útnak indultunk a pláza felé. Végül Bella is velünk tartott, mert kikönyörögte az anyukájáéktól. Szóval így öten vágtunk neki ennek a mozgalmas délutánnak. Észrevettem, hogy Beverlyvel valami nincs rendben, de inkább nem kérdeztem rá, mert nem igazán voltunk olyan helyzetben. Gondoltam úgy is el fogja mondani, ha valami nagy baj van. Mindig ezt csinálta. Ha valami baj történt, csak végső esetekben osztotta meg velem, hiába mondtam neki mindig, hogy itt vagyok bármi legyen is a baj forrása. Mindeközben betértünk egy ruhaboltba, mert kellett volna még pár cucc az egyetemre. Kinéztem három ruhát és elindultam a próbafülke felé, hogy felpróbáljam őket. Mikor nyitottam volna az ajtót, régi jó ismerősömmel találtam szemben magam, Matthewal. Igazából ő sosem tudta ki vagyok, ahogy most sem ismert fel, csak bambán bámult rám, amiért majdnem letarolt, mikor kimentem.
- Sajnálom!
Ennyit tudott csak kinyögni. Matthew Beverlyvel kavart még Mike előtt. Igazi "rosszfiú" volt egyébként, legalábbis csak ezt képzelte magáról. Nem igazán sokáig kavartak, de hát Beverly oda volt érte, mit tehettem volna... Nem beszélhetem le mindenkiről, aki nekem nem tetszik. Nagyon rossz utakra terelte Bevet. Csak beszélgettek egymással, de már akkor más lett. Nem lehetett vele beszélgetni, rengeteget veszekedtünk, de én kitartottam. Végül csak úgy faképnél hagyott, én pedig visszamentem átvenni az eredeti ruhámat, visszatettem a helyükre a többit és kimentem a boltból.
- Menjünk enni, kérlek! - mondtam Charnek.
Így elindultunk a mekihez és leültünk az asztalokhoz. Megkaptuk a kaját, vidáman falatoztam, reménykedtem nem kell látnom senki mást. Erre felnéztem és kivel találtam szemben magam? Hát persze. Alex. A jó öreg Alex. Talán őt jobban utáltam az összes többinél. Nagyon elhitte magáról a dolgokat, de egyébként meg semmi tisztelet nem volt a srácban. Miatta is elég sokat veszekedtünk. Kezdtem ideges lenni a mai nap miatt, így inkább felálltam az asztaltól is és közöltem a lányokkal, hogy menjünk valami sötét helyre, ahol nem talál meg senki, így beültünk mozizni. Gondoltam rosszabb már úgy sem lehetne. Még el sem kezdődött a film, már megböktek hátulról.
- Ela? Milyen régen láttalak!
És ott ült. A volt legjobb barátnőm, aki tönkretette az életemet. Régen majdnem kirúgtak miatta a suliból és talán életem legnehezebb időszakában hagyott magamra. Nem bírtam tovább...
- A ku*va Isten ba***a meg már! Értem én, hogy az egyetem egy új élet meg ilyenek és ehhez le kell zárni a múltat és tiszta lap, de ez már túlzás!
Felálltam még mielőtt elkezdődött volna a film és kiviharzottam a teremből. Nagyon ideges voltam, ilyen nincs! Életem három megrontójával is találkoznom kellett ma, pont erre volt most szükségem. Leültem a lépcsőre, Bev pedig jött utánam.
- Jól vagy?
- Nem... Nem elég nekem a sátán otthon, még ezeket is látnom kellett ma. Borzasztó az egész...
- Hazamenjünk?
- Mehetnénk? Nincs már energiám semmihez...
Írtam egy sms-t Elizabethéknek, hogy hazamegyünk és már mentünk is a kocsihoz.
Beérve a lakásba levetettem magam az ágyra és meg sem akartam mozdulni. Tönkre ment az egész napom... Nem volt elég az itthon és az egyetem iránti feszültség, ezt is megkaptam. Bev bejött a szobába, a szekrényhez lépett és elkezdett lefelé vetkőzni. Mindig imádtam, mikor nagyon jól tudta, hogy nézem, de egy szót sem szól. A feneke volt a kedvencem, annyira szexi volt. Felpattantam az ágyról, odamentem mögé, átöleltem és a nyakát kezdtem csókolgatni.
- Azt mondtad, nincs energiád semmihez. - jegyezte meg gúnyolódva.
- Hozzád mindig van energiám.
Szembe fordult velem és belenézett a szemembe, perverz mosolyra húzva száját. Annyira jól csinálta... Teljesen megőrített. Mindig tudta, hogy bolondítson teljesen magába. Egyszerűen élvezte, hogy kívánom és oda meg vissza vagyok érte. Megvesztem ezekért a szemekért, a szájáért, amit most is beharapott. Felkaptam az ölembe, nekinyomtam a falnak, felnyögött. Csókolni kezdtem, mindenhol, ahol elértem. Nem lehetett betelni vele, annyira régóta kívántam már, hogy nem tudtam mit kezdeni ezekkel az érzésekkel. Lefektettem az ágyra, felé másztam, elindultam lefelé, végigcsókoltam a mellkasát, a hasát, a combját.
- Biztos, hogy ezt akarod? - kérdeztem.
- Téged akarlak.
Megfordított hátra, most ő volt felül. Oldalra billentette a fejét, végigmért azzal a nézésével amivel a végső döfést adta, ismételten beharapta a száját. A melltartó pántomnál kezdett csókolgatni, elkezdze lefelé húzni. Belemarkoltam a fenekébe. Annyira égett bennem a vágy, hogy éreztem teljesen szétmar belülröl. Aztán megszólalt a telefonom. Oldalra néztem és láttam, hogy az egyetem az. Bocsánatkérően pillantottam Beverlyre, a telefonomért nyúltam, majd felvettem és kihangosítottam, hogy Bev is hallhassa.
- Jó estét kívánok! Daniela Smithel beszélek?- szólt bele egy öreg női hang.
- Jó estét! Igen kérem, miben segíthetek?
- Az imént zártuk le a kollégium beosztásait. Sajnálattal kell közölnöm, hogy a felvételi vizsgák idöpontjai miatt, hamarabb kell beköltöznie.
Összenéztünk Beverlyvel.
- Mennyi az a hamarabb? - kérdeztem ijedten.
- Két nap múlva.
Nem tudtam mit mondani. Teljesen elsötétült körülöttem a világ. Abban a pillanatban fogtam csak fel, hogy minden amit szeretek és amit akarok, két nap múlva már nem lesz és ez ellen, nem fogok tudni mit csinálni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése